Hogy tökéletes eredményt kapjunk

Nemrégiben elém állt az a férfi, akivel több mint négy éve minden napom együtt kezdem és együtt fejezem be, akivel együtt szeretnék megöregedni, és megkérte a kezemet.

Gyönyörű, az ízlésemnek megfelelő karikagyűrű nézett vissza rám a kis bársony dobozból. Az a fajta, amely nem másoknak szép, vagy gyönyörű, hanem számomra tökéletes. Tudom, hogy sokat keresgélhette, mert teljesen egyedi és valóban gyönyörű gyémántberakású gyűrű. Az első meghatódottság után már ott, a helyszínen el is döntöttem, hogy szeretném lefotóztatni.

Szeretnék olyan képeket, amelyek valóban profi kivitelezésűek, akár ki tudom tenni őket a falra otthon vagy az irodámban. Egyszerűen úgy éreztem, ez akkora ajándék számomra, amit akkor is szeretnék az otthonomban tudni, ha épp nem vagyok otthon, mert ugye minden pillanatban az ujjamon lesz, ez nem is kérdés.

Elkezdtem fotósok után járni. Megnéztem több tíz ember munkáját, de nyilván minden fotós elsősorban emberekkel foglalkozik. Beszélgetésünk elején kiderült, hogy szinte csak olyan ötleteik vannak, ahol mi vagyunk a lényeg, legyen szó bármilyen fotózásról. De én a gyűrűmet szerettem volna csak fotóztatni. Végső elkeseredésemben speciális fotósok után keresgéltem. Találtam mindent, olyat viszont aki segítségemre tudna lenni nem.

Az egyik fotós azonban ajánlotta egy ismerősét. Annyit tudott elmondani róla, hogy étel- és tárgyfotózásban is az egyik legjobb szakember, tökéletes stúdióval, jó és hatékony ötletekkel és nem mellesleg tökéletes szakmai tapasztalattal dolgozik. Igaz elsősorban nem magán megrendelései vannak. Meg is kerestem a fotodastudio.hu oldalt, ahol már tudtam, biztosan fognak tudni segíteni a kérésem teljesítésében. Már az első beszélgetés után leesett a kő a szívemről. Tudtam hogy nem pusztán segíteni fognak, de tökéletes és gyönyörű képeket fogok kapni életem egyik legfontosabb eseményének és részének jelképéről.

Nagyon nagy szeretettel fogadtak a fotózás napján. Kedvesek és előzékenyek voltak. Bármilyen speciális kérésem teljesítették volna. De ami talán mindennél fontosabb, hogy gyönyörű, nagyon profi képeket kaptam, amelyek közül az egyik legjobb ma is ékesíti a nappalink falát. Amint készen lesznek a karikagyűrűink, biztosan vissza fogok térni hozzájuk annak megörökítésére is.

Leave a Comment