Amikor az ember életébe beköltözik egy gyerek, számtalanszor azt sem tudja hirtelen, hogy minek engedjen teret, a hatalmas örömnek, ami éri amikor a kezébe foghatja végre a kicsit, vagy épp a pániknak és félelemnek, hiszen egy életre felelős lett egy kis életért, és jól akarja csinálni a nevelés, a szülővé válás minden feladatát. Ez persze nem könnyű időszak, teljesen megváltozik minden, mi mégis mindent megtettünk azért, hogy mindent kellőképp elő tudjunk készíteni, hogy fel tudjunk készülni az új feladatokra és problémákra és ez azt gondolom, hogy nagy mértékben sikerült is. Persze nálunk is voltak nehéz időszakok, mert hogy ne lennének, hiszen azt gondolom, hogy minden családban vannak ilyenek, de abszolút jól vettük az elénk gördülő akadályokat.
Ma már a lányom tizenkét éves, jól elszaladt az idő, kész kis hölgy már, és ezt nekem is észre kellett vennem a minap, amikor azt vettem észre, hogy egyre fontosabb számára a szépítkezés, a kozmetika. Meg is kért, hogy arról az oldalról, ahonnan én is minden ilyen kiegészítő, tároló dolgot rendelni szoktam, a leakcioztuk.hu oldalról segítsek neki rendelni, hiszen ő még nem tud, de nagyon szeretné rendszerezni azokat a gyerek kozmetikai szereket, amiket eddig megengedtem neki, hogy megvegyen, hogy nála is olyan szép rend legyen, mint ahogyan én rendben tartom az én kozmetikai dolgaimat. Persze szivesen segítettem neki, hiszen ez azt gondolom egy jó nagy lépés afelé, hogy rendszerető felnőtté váljon.
És persze abból a szempontból is nagyon jó volt a dolog, hogy hihetetlen közel hozott minket egymással, mert elkezdtük együtt próbálgatni a smink cuccait és hihetetlen jót szórakoztunk együtt. Bohóckodtunk, nevettünk, és közben persze rengeteget tanult arról, hogy hogyan lehet szépen és ízlésesen kisminkelni magát. Azt gondolom, hogy egyre nagyobb szerepet kap majd az ő életében is az én kedvenc oldalam, a leakcioztuk.hu, ahonnan rengeteg dolgot rendeltem már ezidáig is, és hatalmas segítséget nyújtott.