Építkezéseket végig vinni, az elejétől a végéig menedzselni nem könnyű feladat. Ezt persze akkor is tudtam, amikor belevágtunk a cégünk megalapításába, de még fogalmam sem volt, hogy nem csak a szakmai tudására van az embernek szükség, ha céget alapít, hanem rengeteg járulékos feladat és nehézség kapcsolódik egy vállalkozáshoz. Persze vannak a cégalapításhoz kapcsolódó nehézségek és feladatok, az adminisztrációs nehézségek, de igazság szerint erre azt gondolom könnyű egy háttércsapatot felépíteni és szakemberek segítségével könnyen abszolválni. Ami nekem például hatalmas nehézséget okozott eddig, és járulékos nehézségnek vagy feladatnak tekintem, az új területeken, az út nélküli részeken az utak hiánya, és mint olyan a bejutás nehézségei. Iszonyatos fejtörést tudott okozni a szakemberek bejuttatása az építési területekre, és sokszor azért állt egy-egy engedélyezés vagy munkafeladat, mert nem tujduk a megfelelő szakembert vagy eljáró hatóságot bejutásában segíteni. Ennek azonban most már vége, mert az umwelt csapatának segítségével beszerzésére került egy gréder.
Ez pedig azt jeleni számunkra, hogy lehetőségünk van, ha csak ideiglenes formában is, de sokkal kényelmesebben járható, nehezebb időjárási viszonyok közt is működtethető utakat kialakítani az építkezéseink körül. Nem kell innentől aggódnunk, hogy csak terepjáró vagy valamilyen erre kifejezetten alkalmas gépjármű segítésével tudunk bejutni az építkezésre akár több hétig is Ez a speciális gép megoldotta egy évek óta fennálló problémánkat, ezzel pedig hihetetlen terhet és nehézségeket vett le a vállunkról. Ha ezt előbb kitaláltuk volna, rengeteg álmatlan éjszakától és nehéz időszaktól mentettük volna meg magunkat. Hála a jó égnek ma már ezzel nem kell foglalkoznunk. A gép teszi a dolgát és így hatalmas segítséget nyújt az egész cég és dolgozói számára.