Magyarország egyik legnagyobb gyárának termelési vezetője vagyok, immáron közel két éve. Nehéz belerázódni egy ilyen felelősségteljes feladatba, még akkor is, ha az ember már több éve ezen a területen dolgozik, és segíti a vezető munkáját. Az elődöm nyugdíjba vonult, és átadta nekem a stafétabotot. Nem könnyű ez így sem. Minden jó tanáccsal ellátott, minden tapasztalatot megosztott, nem mellesleg minden beosztottat már régen és elég jól ismerek, szóval minden adott, hogy a feladatkör jól és könnyen menjen, azonban mindig akadnak kihívások és buktatók.
Nálunk, mivel gépekkel folyik a termelés, egyik gép teljesítménye a másik gép munkájától és teljesítményétől függ, nem kevés alapanyag raktározása folyik és veszélyes anyagokkal is dolgozunk, kifejezetten fontos a tűz- és munkavédelem területe. Talán, ha még szűkebben szeretnék fogalmazni, akkor az a munkavédelmi szolgáltatás, amit igénybe veszünk, annak minősége és lelkiismeretes végrehajtása. A munkavédelem szükséges rossz, szokás volt mondani. Nem lehetetlen, egy kisvállalatnál, vagy egy irodai munkát végző cégnél, bár ugye ott is előfordulhat munkahelyi baleset, és máris más a dolog megítélése.
Egy biztos, nálunk kiemelten fontos terület. Fontos, hogy pontos szabályok alapján dolgozzanak egy-egy géppel vagy alapanyaggal a munkások, és fontos, hogy ha baj van, akkor mindenki pontosan tudja mi a dolga, és azt hogyan kell megtennie, és természetesen lehetőleg azonnal. Történt már nálunk üzemi baleset sajnos, azonban elmondhatom, a pontos szabályozásnak és terveknek köszönhetően, valamint, hogy a munkavédelmi oktatás nálunk valódi értéket képvisel, nem csak eltöltött órákat, minimális sérüléssel és így minimális veszteséggel megúsztuk az esetet. Balesetek mindig történnek, mert az ember nem tévedhetetlen, fárad, és figyelme lankad.
A fontos, hogy megfelelő szakemberek segítségével, a kialakított szabályokkal és intézkedési tervekkel maximális védelmet tudjunk biztosítani a dolgozóink számára, hogy baleset bekövetkeztekor is gyors és hatékony cselekvési tervvel, minimális sérülésveszéllyel és maximális védelmi hatékonyság mellett lehessen orvosolni a problémákat. Mi a TSR Safety Kft-vel tökéletesen biztosítva vagyunk e téren. Csak ajánlani tudom őket, ha valaki személyre szabott, tökéletesen szakmai és lelkiismeretes munkát végző, maximális biztonságot nyújtó csapattal szeretne dolgozni.