Amióta megjelent az iphone 11 pro modell szerettem volna venni egyet. El is határoztam, hogy az év végi prémiumomból meglepem magam. De még mindig elég drága, így gondolkoztam rajta, hogy hogyan tudna beleférni a keretembe. A vírus miatt nem kapok fizu emelést, igazából annak is örülök, hogy a munka megmaradt, így az a lehetőség nem játszik, hogy a főnökömtől kérjek rá több pénzt.
Új telefon – új élet
Aztán eszembe jutott, hogy megveszem az új telefont, majd keresek egy céget, ahol a weboldalon is kint van a használt iphone felvásárlás. Így találtam rá az almabazárra. Mert, ha a régi telefont eladom, akkor már semmi akadálya nincs az újnak. Így is tettem. Megvettem az új mobilt és a régit elvittem az almabazárosokhoz, hogy nézzék meg és ha lehetséges vegyék is meg.
Ami után bementem egy kolléga megvizsgálta a telefont, majd kb 15 perc várakozás után mondtak rá egy árat, amiért ők megvennék. Nem is számítottam ekkora összegre, így még jobban is jártam, mint azt korábban gondoltam. Ha hasonló cipőben jársz akkor ajánlom Neked őket. Ráadásul, ha már több pénzt kaptam, akkor vettem pár kiegészítőt az új mobilomhoz náluk. Így most megmaradt a pénzem jórésze, van egy új telefonom, és van rá többfajta menő tokom is.